Benyó Attila: Életnyi évszakok

Ébredő tavasz,
elhal a tél, itt a sansz,
gyere, éljük át!

Szívbe suttog a reggel,
múltból sodródik egy dal.

Egy dal a nyárról,
mi lassan körénk táncol,
forró vággyal jön!

Ajkadon só íze még,
árnyékban izzik a csend.

Lassan araszol,
Nézd! Ott a távoli ősz.
Veled leszek! Bízz!

Rozsdás levél hull mellénk,
válladhoz simul a szél.

Elmúlik minden.
Nem marad semmisem tán.
A tél teret nyer!

Fehér paplan borít be,
de belül még őrzöd őt.

S ki telet megél,
annak lesz egy új tavasz!
Kezed kezemben!

Szívdobbanásnyi tavasz,
egy örökkévalóság.

Szirmot bont a fény,
remegő rügyek között
elsuttog egy „még”.

Bármi lesz is mi együtt,
megküzdünk az élettel!