A Műhely
A Kelet-Nyugati Alkotóműhely egy frissen alakult formáció, amely nemzetünk kulturális sokoldalúságát, összetettségét igyekszik kiaknázni és a művészet világában érvényesíteni.
Nekünk, közép-európaiaknak mindig is két véglet között kellett választanunk. Jobbra vagy balra, keletre vagy nyugatra, előre vagy hátra. Azért jöttünk létre, hogy hidat képezzünk az ellentétek között, hogy újszerű megvilágításba helyezzük bipolaritásunkat. Hisszük, hogy a diverzitás alapfeltétele az innovációnak a művészetben is. Ilyen szempontból előnyünkre szolgál a tény, hogy a társulatot is a sokszínűség jellemzi. A Kárpát-medence több országából, a szélrózsa minden irányából érkeztünk, azzal a szándékkal, hogy nézeteinket, tapasztalatainkat és elképzeléseinket ütköztetve egy újfajta művészi perspektívát alakítsunk ki. Az előadó-művészet egyik legfontosabb, ma is érvényes célját valljuk magunkénak: egyének tömegéből közösséget alkotni.
Az elképzelés sarokköve, hogy a közép-európai magyar nyelvű alkotókat invitálja a közös munkára, konstruktív szakmai párbeszédre, ismereteik megosztására és cserélődésére. Így a Kelet-Nyugati Alkotóműhely a közösségteremtés mellett folyamatos lehetőséget ad a művészeknek az önreflexióra is.
A műhely fő profilja a kísérletezés, az úttörés. Olyan produktumok létrehozását tűzzük ki célul, amelyek nem pusztán szórakoztatni vagy nyomot hagyni akarnak, hanem a színház és általában a művészet helyét és létjogát keresik a mai virtuális, információ-centrikus létezésben, reagálva a világ felgyorsult társadalmi folyamataira. Az általunk elképzelt alkotói műhely nem pusztán társulat –hanem folyamatos, exponenciálisan növekvő szakmai kapcsolatrendszer és friss, művészi párbeszéd-mozgalom.
Belsős tagok

Létmányi Attila
Elnök

Rákosy-Létmányi Anikó
Alelnök

Vicol Koppány

Székhelyi Dániel

Létmányi Katinka

Szigeti Bálint

Szilvai Balázs

Salamon Eszter

Petrecz Orsolya

Fekete Flóra

Nagy Jázmin

Létmányi László

Lugosi-Nagy Tamás

Huszerl Bence
Külsős tagok
Vincze Erika
András Gedeon
Ágh Barbara
Hajdu Levente
Óvári Panka
Márton Marcell
Sánta Anna
Pável Réka
Gaál Attila Csaba
Szabó Sebestyén László
Pál Kristóf
Nagy Gergő
Táibl Eszter
Erdélyi Flóra
Kovács Mátyás
Molnár Anna Borbála
Stoll András
Mató János
Kozma Katica
Horváth Benjámin