Csizmadia Gábor: Vesztesek karácsonya ( részlet )

Karácsony este van. Szobámban a sörösüvegek mint halott testek
hevernek a földön. A műfenyő a falnak támasztva, a díszek
dobozukban várják, hogy idén is megmutassák csillogó
szépségüket. Macskám az egyetlen társam, de pillanatnyilag ő is
szarik rám. Saját tökének nyalogatása jobban érdekli, mint az én
társaságom.
Az asztalilámpa fénye megvilágítja a papírt, amire írok. Betűk
formájában történeteket kreálva hányom ki a mocskot magamból.
Szavaim az irodalom oltárán ejtett kalapácsütések. Írok, írok és
írok… a csend átölel, a négy fal pedig megóv mindentől és
mindenkitől. A sörösüvegért nyúlok, meghúzom, aztán a
poharamba töltök egy kis vodkát. Nekem ez a karácsonyi menü.
Vegetáriánus vacsora: komló és gabona karöltve hozzák el a
feloldozást.
Órák telnek így el. A sör és a papírra fröcsögött szavaim is
elfogynak. Mit kezdhetnék magammal? Felöltözöm, talán találok
egy kocsmát, ami nyitva van szenteste. Egy hasonlóan magányos
lélek akár meg is színezhetné az életem.
Az utcára érve összehúzom kabátom cipzárját, de a hideg így is
kígyóként kúszik be a réseken. Fázom, és rögtön hugyoznom kell.
Az ünnepi fényekkel megvilágított kirakatoknál könnyítek
magamon. Nem érdekel, hogy láthatnak. Úgyis kihalt a város. A
szobák falai között mindenkit elnyel a masnikba csomagolt
boldogság.