Erdei Péter László: Amikor a szobán átment

Amikor a szobán átment a kedves,
megcsörrentek a poharak a kredenszben,
összekoccantak, mint fiatal szerelmes
csókban a fogak, nem lehetett szebben,
ki kellett próbálni,
mint kötélen sétálni.

Amikor a szobán átment a kedves,
az ablakokon a függönyök meglebbentek,
táncot jártak, mint fiatal szerelmes
aki engedi testét a pirulettnek,
határokat próbálni,
felhők fölé szállni.

Amikor a szobán átment a kedves,
felkacagott a szél az ablak mögött,
kellette magát, mint fiatal szerelmes,
a koraesti fény belevörösödött,
arcát körbe fonni,
ölelni és szeretni.

Amikor a szobán átment a kedves,
maga mögött hagyta néma emlékét,
haragosan nézett – már nem szerelmes,
s a sarokból előbújt a sűrű sötét,
engem elfelejteni,
őt elfelejteni.