Hegymegi Flóra: Bizomány

Az a balsejtelmem hogy nem lesz
jobb, s ha jobb is lesz, balul üt ki
valahol
épp annyira kényszeres a rendszer
mint amennyire rendszeres benne a kényszer
s névleges benne bármiféle kény
amiből én fakad önkéntelen
döntened neked kell
s ettől nem lehetsz jól

sokáig ellenálltál de már
nem kerítenéd el
a körülhatárolhatót
nem attól félsz hogy elragad
az a bizonyos bagoly
hanem hogy szanaszét
köpködi maradékaid
kinyújtott kisujjat
csomókba gyűlt ajakbőrt
a II. János Pál pápa téren

nem ismered a tested
pedig benne vagy nyakig
igyekszel lefejteni magadról
amit az imént fejtettél föl
különben oda a misztérium
az első éjszaka borzongása
másnapjaidban berzenkedik

szeretnéd hinni hogy nem minden
sejtedet rázza
meg egy megrázkódtatás
hogy olyan magányosan élnek
egymás mellett mint te
Misi bácsi a fülhallgatós srác és a hallgatózó vígözvegy
olyan magányosan élnek
mint anyák városszéli
albérletben lift nélküli házban futárra várva —
és a falu meg nem szólal

a pontgyűjtő kártyák pontonhídján
önfenntartó működésre való képességed
vonod kétségbe
medencetájékon inkább maradnál gyermek
egyes vadállatok felfalják kölykeiket
szótlan ősbizalmi körben
egy vasárnap délután
forró olajban kirántják
szavadnefeledd

újra kell tanulnod ciklusod
az évszakok váltakozását
tanult tehetetlenséggel
figyeled az erek útját
télbe és onnan nyárba
évelők benned az eufemizmusok
nincs idő holmi rügyfakasztásra
mert amire rátenyereltél
ott melegszik helyed
ahogy mikrohullámon
a közepe mindig
hideg marad

Érzések csak a legritkább esetben
állnak együtt
olyan ez mint a napfogyatkozás
valaki mindig megeszi a fényt
csoda-e ha éjszaka
visszaköszönget

A sejtelem még nem bizonyosság
valószínűsége nem mutatható ki
vérből
vizeletből
csak vérbőséget okoz és átüt
mindenen ami átjárható
nincsenek emlékeid arról
hogyan kezdődött
majd felfordított tenyeredből
galacsinná gyűrve kiesik

Az a balsejtelmem hogy nem lesz jobb,
úgysem azt olvasod amit írok
nem Bábel ez alighanem Babylon:
a végpontok közötti titkosítás
a második eljövetel

hiába nem ördögtől való ahogy
a kezdet ránehezedik a végre
mégsem sejtheted mivégre
mert a sors kérges keze is
csak maga felé hajlik