Kondra Katalin: Az új év kezdetén

Fekszem a kanapén az ablak alatt. Kanapé az ablak alatt a kilátás céljából
érdekes, de az sem mellékes, hogy ott van rögtön mellette a konvektor.
Szóval fekszem a kanapén az ablaknál a konvektor mellett egy bundás takaró
alatt egy könyvvel a kezemben forró tea társaságában egy alma-fahéj illatú
gyertya mámorában kissé álmosan.
Odakint mínusz 11 fok. Érted? Mínusz 11. Mikor volt utoljára ennyi? El se
hiszem.
Reszketek ha arra gondolok, hogy ki kell menni.
Húzom az időt és a takarót. A kutya már nyugtalan, rájött a szükség. Gyorsan
lebeszélem róla, mert ő nem tudja de lehet, hogy beléfagy a sz.r
miközben próbál sz..ni.
Magamban hálát adok azért, hogy feltalálták az angolvécét.
A kutya egyelőre hallgat rám és vissza fekszik.
Az időt persze nem lehet megállítani, a szükségleteket se lehet a végtelenségig
visszatartani, nekem se! Amikor mozdulok, a kutya velem mozdul.
Résnyire nyitom az ajtót, kisurran, egy perc, már jön is vissza.
Ez durva volt! – sugárzik a tekintetéből. – Jó, hogy nem nekem kell megvenni a
saját kajámat!
Nyulok a tápos zacskó felé, alig pár szem zörög az alján.
Basszus! Mégiscsak ki kell menni, ráadásul nem a szomszédban van a bolt.
Pedig hogy megterveztem mindent, mert a mai időkben már előre lehet tudni
mikor mennyi hó lesz, milyen hideg stb.
Előre bevásároltam. Vettem wc papírt, papírzsepit,
lisztet, krumplit, rizst. Kenyeret majd hoz a kenyeres
autó.
Gyorsan, mielőtt lebeszélném magam, magamra húzok minden ruhát ami a
kezembe kerül. Ezeket is előre előkészítettem, ne érjen semmi váratlanul.
Most bizony jól jön a tavaly ki nem vett szabadság.
Kisurranok az ajtón. A hó bokáig ér. A garázsnál valószínűleg derékig, mert ott
torlaszt emelt az északi szél. Gyalog gyorsabb lesz – gondolom.
Szerencsére a szomszéd háza előtt alig van hó, úgy látszik ő nem olyan fázós.
Körülbelül egy óra alatt sikerült visszaérnem, épp akkor amikor elhúzott előlem
a kenyeres autó.
Integettem a visszapillantó tükörnek, a sofőr vissza intett.
Dühösen léptem be az ajtón.
A kutya farkcsóválva várt. Az előszoba padlója tele széttépett wc papírral.
Nyilvánvaló, bosszút állt amiért nem kapott időben reggelit, de hogy jutott
hozzá?
Muszáj csokit ennem különben elájulok – érzem.
Megyek tovább a nappaliba, bünjelek mindenfelé.
Széttépett bonbonos doboz, a műanyag bonbontartó rekesz ép, de fólia nincs
rajta, ahogy bonbon sincs benne, egy se!
Ijedten felkapom a földről, számolom. 19. Ennyi bonbon volt. Finom belga
csoki. Karácsonyra kaptam, meg se tudtam kóstolni.
Interneten kerestem rá milyen márkájú csoki volt, mert a széttépett doboz
alapján nem tudtam beazonosítani.
Kiderült 10 fehér és 9 tejcsoki volt a dobozban és méregdrága .
Állatorvost hívni, de azonnal! – zúgott az agyam.

-Be kellene hozni a kutyát – volt a válasz. Addig is kapjon széntablettát.
Az mágnesként összegyűjti a méreganyagot.
Ki kell ásni a garázst, kiszedni valahogy az autót.
Lépek a bejárati ajtó felé, mire a kutya kétlábra áll, méretes mancsával lecsapja
a kilincset, az ajtó kitárul.
Hoppá! Eddig nem tudtam, hogy tudja. Hiszen ezidáig az én dolgom volt
kinyitni előtte.
A csoki-wc papír rejtély megoldódott, már csak ki kell szabadítani az autót,
megmenteni a kutyát.
Még jó, hogy tavalyi szabadságon vagyok!
Ui: Nyugi, mindkettő sikerült!