2023. december 20. – Flaisz János, Deszkavizio
A Barangoló Drámaírói Műhelyben született kortárs dráma rituális játékként kelt életre. December közepén volt a bemutatója a Páternoszter című előadásnak. A Kelet-Nyugati Alkotóműhely produkciója a Déryné Program Barangoló alprogram támogatásának köszönhetően valósult meg. Az előadás rendezőjével, Létmányi Attilával beszélgettünk.
2020-ban alakult meg a Kelet-Nyugati Alkotóműhely. Mesélnél erről egy kicsit, honnan jött az ötlet?
A műhely létrehozásának igénye igazából abból fakadt bennem, hogy igencsak mozgalmas egyetemi éveim alatt rengeteg fiatal, tehetséges alkotót ismertem meg, akikkel szerettem volna együtt dolgozni, vagy csak figyelemmel követni munkásságukat. 2018-ban készítettük az első előadásunkat, ezt követően határoztuk el a további közös együttműködést. A Keleti-Nyugati Alkotóműhely alapvetően összművészeti kezdeményezés, bár jelenleg még többségben vannak azok, akik a közös színházi projektek kapcsán kerültek a műhely belsős tagjainak sorába.
Hogyan határoznád meg az ars poeticátokat?
Összművészeti egyesületként az a célunk, hogy minél több művészeti ág tehetséges alkotóit tudhassuk magunk között. Az alkotóműhely elsősorban nem egy társulatot, vagy jogi szervet takar, hanem egy folyamatosan növekvő kapcsolati hálót, ami lehetőséget biztosít a feltörekvő művészeknek a közös munkára és önmaguk fejlesztésére. Ehhez nyújt egyedülálló lehetőséget a Déryné Program Barangoló alprogram, amelynek támogatásának köszönhetően immáron a harmadik színházi előadásunkat sikerült bemutatnunk.
Debrecenben születtél, rendezőként mégis Marosvásárhelyen végeztél. Mi vonzott abban, hogy külföldön tanulj?
Ennek egészen egyszerű oka volt. Debrecenben drámatagozatos iskolába jártam, és elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy színházzal akarok foglalkozni. Érettségi után Budapesten, a Pesti Magyar Színiakadémián kezdtem el tanulni, de rövid időn belül rájöttem, hogy nem színészként szeretnék színházcsinálóvá válni. Akkoriban viszont már két éve nem indult rendezőszak sem Pesten, sem Kaposváron, és a nem is volt kilátásban, hogy a jövőben indulna. A marosvásárhelyi képzésre teljesen véletlenszerűen találtam rá – akkoriban még nem volt annyira kézenfekvő lehetőség, mint manapság – és Bocsárdi László akkor indított rendezői osztályt magyar tagozaton. Bár akkor erről fogalmam sem volt, ez fontos és sorsszerű mérföldköve lett az életemnek.
JELENETKÉP A PÁTERNOSZTER CÍMŰ ELŐADÁSBÓL (FOTÓ: DÉRYNÉ PROGRAM)
Hogy látod ma: adott valami pluszt, hogy kint tanultál?
A rendezéshez elsősorban önismeretre, világlátásra, véleményre, személyes frusztrációkra és problémákra, kényszeres kifejezőkészségre és megtörhetetlen motivációra van szükség, azt gondolom. Azt nem tudom, hogy itthon hogyan zajlik ez a képzés, de az én esetemben meghatározó volt, hogy egy olyan mester tanított, aki mindig a megfelelő kérdéseket tette fel, és olyan szakmai perspektívát tárt elém, ami nem pluszt adott, hanem megképezte a személyes identitásomat a színházban. Az pedig, hogy Marosvásárhelyen, egy kulturálisan roppant gazdag közegben tanulhattam, nagyban hozzájárult jelenlegi, a Kelet-Nyugatival kapcsolatos céljaim kialakulásához.
Mennyire hatott rád a román színházi közeg?
Meghatározó volt. Romániát sokkal szembetűnőbb és impulzívabb a kulturális kavalkád jellemzi. Persze én magam is magyar színházakban szocializálódtam, nehezen értettem meg és fogadtam el a román színház teátrálisabb, emelkedettebb és szélsőségesebb színeit és kifejezőeszközeit. Ugyanakkor megvilágító erejű az a bátor innovativitás, ami a színházukat jellemzi. Egyszerre szakrális és tabudöntő, fantáziadús és merész, lélektani és formai.
A Páternoszter című új előadásotok kapcsán ültünk le beszélgetni, aminek december 13-án volt a premierje. A dráma a Déryné Program Barangoló Drámaírói Műhelyben született, Solymos Tamás tollából. Hogyan találtál rá a történetre?
Tamással már ismertük egymást, ő ajánlotta a figyelmembe ezt a művét. Első olvasatra nehezen adta meg magát a történet, viszont olyan érzetek maradtak meg bennem, amiket nagyon izgalmasnak találtam. A darab költőisége, epizodikus felépítése, fragmentális szerkezete elindította a fantáziámat. Nagyon lírai és vallomásos a szöveg, mély érzelmek húzódnak meg az általa papírra vetett filozófiai, lélektani és pszichológiai szövegek alatt.
JELENETKÉP A PÁTERNOSZTER CÍMŰ ELŐADÁSBÓL (FOTÓ: DÉRYNÉ PROGRAM)
Nemcsak a darab, hanem maga az előadás is a Déryné Program támogatásával jött létre. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?
A Déryné Programra még indulásának évében talált rá a társulatunk, a Déryné Program részéről egy online hirdetés, részünkről pedig egy készülő Tóték előadás indította el az együttműködést. A jelentkezés folyamata egyszerű volt; sokkal szakmaközelibb és életszerűbb, mint a korábbi, nagy alapok által kiírt pályázati struktúrák, amelyek nem vették figyelembe a gyakorlati alkotómunka nehezen számszerűsíthető folyamatait. A szakmai tervek bekérésén túl a jelentkezőket személyesen hallgatták meg, szakmailag hiteles színházi embereket bevonva az elbírálás folyamatába.
Hogyan kell elképzelni a velük való közös munkát?
A Déryné Program az alkotófolyamat teljes egészét végigkíséri, a tervezéstől a premierig. Sőt, ha az Országjárás alprogramot vesszük, még az után is. Lehetőségünk nyílt olyan mentorok figyelmét és iránymutatását élvezni, mint Kozma András, Lukácsy György és Kulcsár Edit. A mentorok mellett, ami függetlenként kifejezetten hatalmas segítség, a Barangoló alprogram a projekttel kapcsolatos szervezeti ügyvitelben is segítséget nyújtott, így mi például ellenőrzött körülmények között tanulhattunk bele, hogyan kell egy projekttervet a megvalósításig és az elszámolásig végig kísérni.
Mesélj kicsit a darabról, miről szól a történet?
A dráma egy gyászfeldolgozási folyamatot mutat be. Végig követhetjük, hogy hogyan szabadulhatunk meg életünk traumáitól és eltemetett kudarcaitól, saját önhazugságainktól, rögeszméinktől és ideáinktól, és ezek feldolgozásával hogyan válhatunk képessé az elengedés gesztusára. A cselekmény egy gyászfeldolgozó-specialista képzés keretében történik, ahol a néző egyszerre résztvevője és eszköze a képzésnek.
JELENETKÉP A PÁTERNOSZTER CÍMŰ ELŐADÁSBÓL (FOTÓ: DÉRYNÉ PROGRAM)
Mennyire dolgoztatok együtt Tamással, milyen volt vele a közös munka?
Megvoltak a különbözőségek is, de azt hiszem, hogy Tamással abszolút rácáfoltunk arra a sztereotípiára, hogy „csak élő szerzővel ne dolgozzon az ember.” Mindvégig rettentően nyitottan és alázattal kezelte a dolgot, ennek eredményeként a színpadra állt mű más lett, mint amit eredetileg papírra vetett. Az alkotói folyamat során több ponton eltértünk az eredeti darabtól, amiben Tamás végig partner volt.
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve a darabbal?
Szeretnénk később jelentkezni vele az Országjáró alprogramba is, hogy minél több helyre el tudjuk vinni az előadást.
Az eredeti interjú az alább megjelölt helyen olvasható: